|
2012. január 20. péntek, 13:51 |
|

Jövő év helyett már idén nyáron központosítják a városi kórházakat – jelentette be az állami egészségügyi intézményeket fenntartó hivatal főigazgatója egy szakmai konferencián. A hírt a ceglédi kórház vezetője is megerősítette Híradónknak.
|
|
|
2011. december 20. kedd, 12:52 |
|

Kevesebb feladata lesz az önkormányzatoknak. Az éjszaka elfogadott új törvény értelmében az iskolák és a kórházak is állami fenntartásba kerülnek. A települések maradnak felelősek az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajléktalan-ellátás megszervezéséért, de a közbiztonság fenntartásáról is a városoknak kell majd gondoskodniuk. A változások fokozatosan lépnek életbe a következő három évben.
|
|
2011. december 20. kedd, 12:47 |
|

A megyei közgyűlésben ülő képviselők többsége megszavazta ma délelőtt, hogy a megyei önkormányzat intézményeinek tulajdonosa és fenntartója januártól az állam legyen. A közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójának mind a 23 jelenlévő tagja igennel voksolt, míg az ellenzékiek közül 9 képviselő nemmel szavazott, 4-en tartózkodtak. A ceglédi intézmények tulajdonjoga ezzel egyelőre még nem dőlt el.
|
|
|
2011. december 20. kedd, 12:46 |
|

A belváros forgalmi rendjének felülvizsgálata, a parkok állapota és a közbiztonság – egyebek között ezeket a témákat vetették fel a közmeghallgatáson felszólaló ceglédi lakosok. A válaszokból egyebek között kiderült, újraindul az áldozatvédelmi iroda, a Czigle téri lakópark ellenben nem épül meg.
|
|
2011. december 20. kedd, 12:40 |
|

Az inflációt meghaladó mértékben drágul jövő tavasztól a lakosság részére az ivóvíz és a csatornadíj. Az ÖKOVÍZ Kft. kérelmét a képviselőtestület ezévi utolsó ülésén, helyben osztott anyagként tárgyalta, illetve hagyta jóvá. A tűzoltóság és a vasutas sportcsarnok is pénzt, többlettámogatást kért az önkormányzattól, a kórház pedig hitelének meghosszabbítását kezdeményezte. A bank kérésére a városnak ingatlanfedezett kell biztosítania.
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 19 |