CTV híradó
Oldalainkat 120 vendég böngészi





![]() | Ma | 4169 |
![]() | Tegnap | 3650 |
![]() | A héten | 18359 |
![]() | Előző héten | 23522 |
![]() | A hónapban | 61376 |
![]() | Előző hónap | 112135 |
![]() | Összesen | 916181 |
| Újra lesz kerítés - de hogyan látják a gyerekek? |
|
|
|
| 2012. január 23. hétfő, 13:31 |
|
Újra kerítés védi majd a Református Templomkertet. A tervek szerint még idén megépülhet és bizonyos napszakokban zárva is lesz a kapu. Ezzel elsősorban a Nagytemplomot és a téren álló emlékműveket szeretnék védeni, de megnyitják a Református iskola kerítését is, így jóval nagyobb udvar áll majd a diákok rendelkezésére. Hogy milyen kerítést szeretnének a gyerekek, azt le is rajzolhatták, a pályázat eredményhirdetését pénteken tartották.
A régebb óta a városban élők még emlékeznek rá, valaha kerítés védte a templomkertet. Most pedig újra zárt térré válhat a Nagytemplom környéke. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a város lakóit kitiltanák a kertből – hangsúlyozta a Református Általános iskola igazgatója. Azt jelenti, hogy bizonyos napszakokban zárva lesz a kert, egyrészt, mert megnyitják az iskola kerítését és a templomkerttel bővül az udvar. Ez azért is fontos, mert így a bazársori tantermekhez is biztonsággal juthatnak át a gyerekek. ARANY ZSOLT igazgató Református Általános Iskola és Óvoda: „A másik oldala a műemlékvédelem. Sajnos egy-egy hétvégén a rombolás, a graffiti, a sörös és pezsgős üvegek összetörésétől kezdve egyéb csúnya dolgok jellemzőek vasárnap reggelre a templomkertben és ennek kiszűrését is biztosítaná egy napközbeni nyitva tartás és egy esti templomkert kapuzárással ez a kerítés és ennek megvalósítása.” Azt pedig, hogy milyen kerítést képzelnek el a gyermekek, rajzpályázaton mutathatták be. Az alkotásokat zsűri bírálta el. Elnöke, Szappanos István úgy fogalmazott nem csak a téma miatt nagyon egyediek ezek a rajzok. SZAPPANOS ISTVÁN nyugalmazott rajztanár, zsűrielnök „Egyedi annál fogva is, hogy a gyermekek ábrázolása elüt a magas szintű alkotásoktól, nagyon sok benne az emóció és ezt teszi izgalmassá, igazából az óvodás és az alsós korosztálynál még nagyon szépen látható ez a vonal. Tulajdonképpen az érzelem áthatja a rajzaikat és ezért olyan csodavilág és csodálkozunk a kisgyerekek rajzain.” Szappanos István elmondta: a rajzokat látva bátran állítható, minden korosztályban van olyan gyermek, aki kellő irányítással és kitartással nagyon szép eredményt érhet majd el a későbbiekben a képzőművészet terén. |




























